Vajon kitör a 'Kína a világ ellen' félvezetőipari anyagháború? Kína a technológiai ipar két kulcsfontosságú alapanyagának kivitelét szigorítja.
A felhőben is nekiesnének Kínának az amerikaiak Lapértesülések szerint a Fehér Ház az eddigi technológiák mellett a cloud alapú amerikai számítástechnikai szolgáltatásokhoz is korlátozná a kínai vállalatok hozzáférését.
Egyelőre nem úgy fest, hogy az EU akkunagyhatalommá válhat Az Európai Számvevőszék jelentése szerint az élesedő verseny és a nyersanyagokhoz való hozzáférés olyan problémákat jelent, amelyeken nagyon nehéz lesz felülkerekedni.
Egy egész gyárat játszott volna át a kínaiaknak a Samsung korábbi vezetője Ha összejön a dolog, akkor a Samsung egyik Kínában működő memóriacsip-gyártó üzemének pontos másolatát építették volna fel az eredeti létesítmény közelében.
Az Apple is rendesen megtolná az amerikai félvezetőipart Ennek egyik állomásaként a társaság évekre szóló, sok milliárd dolláros megállapodást kötött a Broadcommal az Amerikában tervezett és gyártott komponensek szállításáról.
Tudta, hogy az Apple lényegében már félig kínai cég? Az Apple sikerének kulcsa, hogy álszent módon szoros és szívélyes kapcsolatot ápol a kínai politikai vezetéssel, véli az Elliott Management volt vezető portfóliómenedzsere. Emiatt már most is óriási kockázat az Apple-be fektetni.
A kínai MI-ipar nem kifejezetten rokkant bele az amerikai exportkorlátozásokba A kiviteli korlátozások nem hatástalanok, de a szakértők szerint közel sem annyira pusztítóak, mint amilyenek lehettek volna.
Szélesítené a Kína elleni félvezetőipari koalíciót az USA Washington Dél-Koreát szeretné csatasorba állítani a technológiai háború következő ütközetében.
300 millió dollárba került a Seagate-nek a kínai üzletelés A cég az amerikai hatóságok szerint megsértette az érvényben lévő kiviteli korlátozásokat, amikor jelentős mennyiségű eszközt szállított le a Huawei számára.
A Micron lesz az amerikai Huawei? A kínai hatóságok bejelentették: kiberbiztonsági szempontból fogják felülvizsgálni a Micron Technology memórigyártó csipjeit.